Tahini szósz (szezámpaszta) házilag

Tahini
  • Előkészítés
    10 perc
  • Sütés/főzés
    0 perc
  • Megtekintés
    4 160

A tahini szósz szezámmagból készül, a népszerű humusznak is az egyik elengedhetetlen alapanyaga. A közel-keleti konyha sokféleképpen használja. Fogyasztható önmagában, kenyérrel vagy pitával. Azonban gyakran kerül salátaöntetek, vagy desszertek, mint pl. a halva összetevői közé is.

Az elkészítéséhez mindössze két összetevőre van szükséged, natúr vagy pirított szezámmagra (ízlés szerint) és kevés, jó minőségű olajra. Meg persze szükséged lesz egy aprítógépre is.

A pirított szezámmagból készült tahini szósz sötétebb színű és intenzívebb ízű, mint a natúr magokból készült változata. Mindössze 5 perc alatt házilag is előállítható, ami a boltban kapható termékeknél ízletesebb és egészségesebb. Hermetikusan lezárt üvegben, hűtőben tárolva hónapokig eláll.

Világos vagy sötét tahini

A világos és sötét tahini elkészítési módja ugyanaz azzal a különbséggel, hogy alapanyagként pirított, vagy natúr szezámmagot használunk.

A tahinit először valószínűleg a humusz elkészítéséhez fogod felhasználni, de aztán majd rájössz, hogy mennyi mindenhez passzol. Ne félj tőle! Érdemes a mindennapokban használt fűszerek választékát bővíteni vele, tudván, hogy nagyon egészséges.

 

Néhány tipp a tahini felhasználásához

Az egyik legfontosabb dolog, hogy hozzáadott folyadékkel tudjuk a tahini sűrűségét szabályozni. Persze az csak tőlünk függ, hogy mihez szeretnénk felhasználni, aminek függvényében kell, hogy hígítsuk a szószt. A tahini számtalan formában felhasználható, de nézzünk néhány konkrétabb ötletet:

– Természetesen a legnépszerűbb a humusz hozzávalójaként történő felhasználás.

– A második legnépszerűbb helyre a salátaöntetként való felhasználást sorolnám. Ebben az esetben jóval folyékonyabbá kell tennünk a szószt. Ezt megtehetjük hozzáadott citrom levével, olajjal, vízzel (ez esetben érdemes tovább fűszerezni, sózni a szószt), joghurttal vagy esetleg kefírrel.

– Falafel-hez felhasználva, ahogy eredetileg az araboknál is szokás.

– Sült zöldségeket, rántott zöldségeket, csőben sült zöldségeket nyakon öntve is nagyon finom.

 

Egészséges tahini

A szezámmag magas zsírtartalmának köszönhetően a mandulához és a mogyoróhoz hasonlóan vajjá krémesíthető. Igaz, mi rásegítünk jó minőségű olajjal is a kívánt sűrűség eléréséhez, ez azonban senkit se ijesszen meg!

A szezámmag remek ásványianyag forrás a szervezet számára, tartalmaz magnéziumot, kalciumot, mangánt, cinket, vasat, E és B- vitamint. Így természetesen számtalan jó hatással bír a szervezet számára. Ez az apró mag jelentős támogatója lehet az immunrendszernek. Érdemes az étrendünkbe beilleszteni a bőrünk szépsége és csontjaink egészsége miatt is. Magas fehérje és kálcium tartalma végett pedig, vegánok és vegetáriánusok figyelmébe is ajánljuk a szezámmagot.

Tahini készítése videó:

Hozzávalók

    Receptleírás

    Lépés 1
    Tahini

    A sötét tahini elkészítéséhez a szezámmagot le kell pirítani. Öntsd a magokat egy közepes lángon előmelegített, száraz serpenyőbe.

    Lépés 2
    Tahini

    Olaj nélkül, folyamatos kevergetés mellett pirítsd le. A forró szezámmag pattog ezért légy óvatos a kevergetéskor! A megpirult szezámmagot húzd le a tűzről és hagyd kissé kihűlni.

    Lépés 3
    Tahini

    Amikor kihűlt, öntsd a lepirult magokat az aprítógépbe és úgy ahogy van szárazon daráld le. Ha világos tahinit szeretnél készíteni, akkor az első lépést (pirítást) hagyd ki és a natúr szezámmagokat öntsd a kávédaráló poharába és szárazon daráld le. A továbbiakban a két recept megegyezik.

    Lépés 4
    Tahini

    FONTOS!!! Amikor a szezámmag paszta besűrűsödik és feltapad a pohár falára, az a gépünk motorját is megterhelheti. Ezért félidőben kapcsold ki a gépet és kapargasd le a pohár falára feltapadó masszát.

    Lépés 5
    Tahini

    Most keverd hozzá az olajat, egy csipet sót, majd turmixold össze az egészet. A tahini elkészíthető olaj hozzáadása nélkül is, ez valamivel hosszadalmasabbá teszi a műveletet és megterhelő a daráló számára. Az olaj hozzáadásával könnyebb a darálás, nem is terheli meg annyira a gépet és a szósz sűrűsége is könnyedén beállítható. Az elkészült szószt tárold hűtőben, hermetikusan lezárt üvegben.

    Lépés 6

    Nézd meg ezeket a recepteket is:

    Szólj hozzá!

    Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük